Leírás és Paraméterek
E tanulmánykötet a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszéke által Andrásfalvy Bertalan vezetése alatt 2002–2005 között elnyert, "Iskolateremtő egyéniségek – Tudományos Iskolák" támogatására kiírt OTKA program kutatási eredményeit tartalmazza. Tudományos vállalkozásunk célja a Kárpát-medencében az utóbbi 1000 év emberi tevékenysége (különösen az erdőirtás, a vízrendezések, a pusztásodás, a szőlőművelés és a nagyüzemi gazdálkodás) eredményeképp bekövetkezett ökológiai változások történeti-néprajzi vizsgálata volt. Kutatásunk során a gazdálkodás tájra gyakorolt hatásának, ember és ökológiai környezet szerves kapcsolatának a vizsgálata mellett külön figyelmet szenteltünk az ott élő népesség történelmi sorsának, társadalmi-kulturális jellemzőinek, a földtulajdon és a földhasználati jog változásainak, a foglalkoztatottságnak, a demográfiai viszonyoknak – azaz minden olyan tényezőnek, amely az emberi tájhasználatot, az ökológiai környezet antropogén átalakítását befolyásol(hat)ta. A vizsgált folyamatokat – elsősorban a Dunántúl, illetve a Kisalföld eddig kevésbé ismert területeire koncentrálva – meghatározott kutatópontokon vizsgáltuk, törekedve arra, hogy a változásokat a fellelhető történeti térkép és más forrásanyag segítségével időben a lehető legmesszebb visszavetítve nyomon kísérjük és dokumentáljuk. Munkánkkal a jelenkori emberi beavatkozások történeti előzményeit illetve jövőbeli következményeit, várható hatásait, előnyeit és hátrányait kívántuk társadalomtudományi és döntéshozói–politikai szinten egyaránt tudatosítani, egyúttal a jövőbeli beavatkozások tervezéséhez megbízható forrásanyagot, kiérlelt elemzéseket szolgáltatni – ezzel járulva hozzá az egykor létezett, de mára elszegényített szerves tájak ökológiai rehabilitációjához.
368 oldal・